Építő Nap 2025 – Csapatban az erő, együtt értéket teremtünk!

Május 29-én ismét megrendezésre került a Magyar Építő Zrt. hagyományos, évente megtartott csapatépítő rendezvénye, az Építő Nap, melynek ezúttal a Csillagkert Rendezvényhelyszín adott otthont.

Az Építő Nap esemény minden évben kiemelt szerepet tölt be vállalatunk életében, hiszen lehetőséget teremt a munkatársaink közötti kapcsolatok erősítésére, az összetartozás megélésére, és arra, hogy közösen, jó hangulatban ünnepeljük meg az elvégzett munkát és közös sikereinket.

A nap fénypontja a világszerte elismert sportvezető, Dr. Kemény Dénes motivációs előadása volt. A háromszoros olimpiai bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott egykori szövetségi kapitánya olyan gondolatokat osztott meg velünk, amelyek túlmutatnak a sport világán: csapatmunka, stratégiai gondolkodás, fegyelem és kitartás – ezek mind olyan értékek, amelyek a Magyar Építő Zrt. működésének is alappillérei. Inspiráló előadásából nemcsak tanultunk, hanem erőt is merítettünk a közös céljaink eléréséhez.

Az előadást követően vidám, kihívásokkal teli csapatversenyek következtek, ahol kollégáink különféle játékos feladatokban mérhették össze tudásukat és ügyességüket: virtuális bomba hatástalanítás, 3D puzzle, airsoft, célba lövés, blazepod, lézerharc, a humoros fülek nélküli vetélkedő, szabadulószoba, valamint a mókás trükkös szemüveg mind-mind hozzájárultak a közös élményekhez. A nap során mindenki megtalálhatta a neki való kihívást.





A délután során eredményhirdetésre került sor, ahol a legügyesebb csapatok értékes nyereményekkel térhettek haza. Különösen büszkék vagyunk arra, hogy ezen a napon köszönthettük azokat a kollégáinkat is, akik már 5, 10, 15, 20, 25, 30 és több, mint 35 éve dolgoznak a vállalatnál – a jubileumi díjátadó ünnepélyes keretek között zajlott, méltó módon elismerve hűségüket és elkötelezettségüket.



A nap zárásaként projektzáró díjátadó ünnepség következett, majd kötetlen kikapcsolódásra is volt lehetőség, többek között buborékfoci és egyéb szabad játékok formájában.

Építő Nap számunkra többet jelent, mint egy rendezvény – ez a nap az összetartozás, a közösségi élmények és az elismerés ünnepe. A Magyar Építő Zrt. hisz abban, hogy az erős csapatok adják a siker alapját, és hogy együtt értéket teremtünk – nemcsak az építkezéseken, hanem minden közös pillanatban.

Köszönjük minden kollégánknak a részvételt és a lelkesedést – jövőre újra találkozunk!










Minden jog fenntartva © 2025

Fejleszti: